Kádár Iván protoierej: Papi szolgálat a börtönökben
Elhangzott a Magyar Ortodox Egyházmegye (Moszkvai Patriarchátus) „Az Ortodox Egyház a mai világban” c. konferenciáján – Budapest, 2004. június 19-20.

A lelkipásztori szolgálat e meglehetosen komoly és nehéz területének lényegi elemeirol szeretnék szólni néhány gondolatot.
Bunössége miatt az emberiség nem lehet meg börtönök nélkül. A börtönök, és az oda bezárt bunözok mennyisége – az egész társadalom bunösségének mutatója.
A börtön egy bonyolult mikrotársadalom, ahol zárt területen, kisebb és nagyobb cellákba vannak összegyujtve tragikus sorsú, de eltéro jellemu, eltéro életúttal és élettapasztalattal rendelkezo emberek. Itt olyanok szenvednek, akik a filmeken nevelkedve a „szabad és gondtalan életre”, nokre és alkoholra vágytak, vannak itt tapasztalt visszaesok, a bunözok világában bírt tekintélyükre büszke nehézsúlyúak, vannak kiskorúak, vannak olyanok, akik szolgálati bunöket követtek el, a törvény figyelmetlenségük miatt sújtott le rájuk, vannak itt naiv értelmiségiek, akikre fonökeik ráhúzták a piszkos ügyeket, vannak itt alkoholisták és narkósok, eroszaktevok, sok közöttük a kiöregedett sportoló.
Szabad életük során nem érintette meg oket a jó és a szép, nem voltak képesek felismerni a bun és a szentség közötti választás kötelességét, a legtöbbször hiányzott életükbol a szeretet és az emberi kapcsolatok szépsége. Közöttünk éltek, együtt jártak velünk, talán még keresztény templomokba is betértek.
A börtön, olyan hely, ahol sok embert zárnak össze kis területen. Vannak itt egészségesek és betegek, többek között lelkibetegek is. Gyakran a pszichés torzulások a börtönben még tovább mélyülnek.
Letartóztatásuk után a rabok elott elsötétülnek a kilátások, különös erovel kezdi kínozni oket a múlt. Elgondolkoznak eddigi életükrol, és félelemmel várják a jövot. A letartóztatás, a vizsgálati fogság, a börtön kiszakítják a rabot élete orült ámokfutásából. Különlegesen nagy a lelki feszültség a vizsgálati fogságban levok számára – még elottük van a bírósági tárgyalás és a teljes bizonytalanság. Nagy szenvedéssel jár igyekezetük, hogy eligazodjanak életükben.
Ezen gondolatok közötti eligazodásban, ebben az útkeresésben kell és lehetséges segíteni a rabokat, ebben kell keresztény igével a megvilágosodáshoz vezetni a rabot. Sok rab a lelke mélyén vágyik a bunbánatra. Ha képes szívét megnyitni az Úr elott, a börtön viszonyai között is képes lesz a lelki és erkölcsi megújulásra.
A szabad világból nagyon gyakran a pap az egyetlen személy, aki a fogolyhoz nem mint bunözohöz, hanem mint szenvedo bunös emberhez közeledik. Arról a világból, ahonnan a pap érkezik, a letartóztatott nem tudott, vagy nem akart tudni.
A börtön világa fájdalommal és szenvedésekkel telített, ezért itt elsosorban minden elméleti moralizmus nélküli, a szétfolyó szentimentalizmust nem megengedo, együttérzo lelkészi szeretetre van szükség.
A börtön összetett világ, amelyben a papnak tudnia kell eligazodni, hogy képes legyen Isten igéjét eljuttatni a fogoly szívéhez. Tudnia kell, hogy e közegben sajátos hierarchia uralkodik, sajátos kapcsolatrendszer alakul ki a rabok és az orök, a parancsnokság és az alárendeltek, a rabok és a szabadok között.
A bunözo miatt sok ember szenved a szabad világban. Miatta és érte szenvednek az anyák, apák, feleségek, hozzátartozók. De miatta szenvednek az áldozatok, a kiraboltak, megeroszakoltak, megnyomorítottak, meggyilkoltak és családjuk: szüleik, rokonaik, özvegyeik és ??rváik is. Felborult, sérült és traumatizálódott számos emberi élet – azonban mások életének tönkretételével egy idoben a rab saját életét is tönkretette, saját lelkét is megnyomorította.
A papnak kötelessége, hogy segítséget nyújtson azoknak a raboknak, akik keresik vele a kapcsolatot, hogy megpróbáljanak kiigazodni önmagukon, akik kérik a segítségét, hogy feltárják életük tönkretételének okait.
A foglyok nagy része életében eloször tart bunbánatot. A gyónás általában 40-60 percig tart. Ekkor a papnak el kell felejtenie, hogy bunözovel áll szemben, csupán a bunt elkövetett embertársát láthatja obenne.
A pap feladata, hogy rávezesse a rabot buneinek kezdetére. A bunbánat elott fontos elbeszélgetni a rabbal a bun és annak kialakulásának kérdéseirol. Meg kell próbálni megértetni vele, hogy minden nyilvános törvényszegést megeloz számos titkos és nyilvános bun. A buncselekedeteknek belso okait kell a rabnak magának megtalálnia. Irigység, nagyravágyás, hataloméhség, könnyu és gazdag életre töro vágyakozás, amelyeket korunkban a mozi és a televízió által sugallt erkölcstelen képzetek, a szégyentelen, hamis és félrevezeto reklámok, a kortárs szennyirodalom erosítenek. A rabnak meg kell találnia azokat a gondolatokat, amelyek rávezették a bun elkövetésére.
A bunbánat során segíteni kell a rabnak, hogy képes legyen felismerni a kapcsolatot az úgynevezett kisebb vétkek és komolyabb következményeik között. Gyakran konkrét példákon kell rámutatni arra, hogy különbség van a bun és a törvényszegés között. Bizonyos esetekben a bun és a törvényszegés egybeesik, más esetekben a bun nem jelent törvényszegést, megint más esetekben a törvényszegés nem bun, hiszen minden ókori és újkori keresztény vértanú és hitvalló bunözo volt az állami törvények szerint.
A raboknak Isten nevében segíteni akaró pap vagy világi számára rendkívül fontos, hogy megorizze keresztény józanságát. Óvakodnia kell mindenféle egzaltáltságtól és nem helyénvaló szentimentalitástól, mert e bonyolult és sajátos emberi közösségben, e sajátos lelki és pszichés állapotban lévo emberek esetében ez csak árthat a keresztény tanúságtételnek.
A börtönbe került ember elutasít minden moralizálást, direkt kioktató hangnemet. A raboknak Isten Igéjére, valódi emberi együttérzésre és emberi kapcsolatra, a Szentségekre és istentiszteletre van szükségük. A legfontosabb a rabbal való viszonyban az egyszeru emberi szavak és az egyszeru szeretetre.
Hasznos az Istenhez fordulás örömeirol, a lelki élet felfedezésérol, az ortodox szentek példájáról beszélgetni a rabokkal.
Ezek az emberek szenvednek, és lelki szenvedéseik gyakran különösen mélyek. A keresztény ember tudja, hogy az emberi fájdalomnak nevelo, megváltoztató hatása van, képes feléleszteni az elnyomott lelkiismeretet, de megátalkodottá is tehet. A papnak hinnie kell, hogy a rab képes megváltozni.
Természetesen a börtön atmoszférája önmagában nyomasztó, nem csak a foglyok és a személyzet, de az ide látogató pap számára is. Itt mindent áthat az emberi lélek szenvedése. De a papnak képesnek kell lennie felismerni minden konkrét bunösben a szenvedo lelket, amely vágyik a megváltásra. Meg kell próbálnia legalább egy kis idore kivonni a rabot a börtön általánosan nyomasztó atmoszférájából.
A börtön atmoszférája nyomasztóan ha a papra is. Nyomasztóan hatnak a zárkák, a rácsok, a sötét falak, az áporodott levego, az egyenruhában sorakozó rabok. Minden alkalommal le kell gyozni ezt az érzést. A figyelmet a látszólag egyforma emberek egyéni szenvedéseire kell összpontosítani.
Ha a pap szolgálata csak a börtönben folytatott lelkipásztori szolgálatra korlátozódna, elviselhetetlen teher lenne a pap számára. Az emberi társadalom perifériáján élo embereket látogató pap erot, kitartást a normális egyházközségi élet örömeiben és gondjaiban kapja meg. A világ tapasztalatát így képes elvinni a börtönbe, a börtön tapasztalatát így képes elvinni a világba.
Rendkívül felelosségteljes pillanat a fogoly életében a szabadulás. A börtönben töltött évek mély nyomokat hagynak az emberi személyiségen, emberi tudatban, az ember lelki és szellemi életében. Azoknak a raboknak, akik a börtönben képesek voltak választani a jó és a rossz között, szabadulásuk után feltétlen megerosítésre van szükségük ebben a választásban. A papnak figyelmeztetnie kell a rabot az ima, a Szent írás olvasásának szükségességére, életútjának mind mélyebb és komolyabb átgondolására, mert a külvilághoz történo alkalmazkodás a legtöbb esetben nagyon nehéz. A régi szokások, a bunös életmód szörnyu erovel kínozzák a volt rabokat. Ezért a papnak becsületesen figyelmeztetnie kell a rabot arra a sok kísértésre, amelyek a szabadságban várni fogják, és amelyeket lehetetlen legyozni Isten segítsége nélkül és a valódi egyházi életmód megtanulása nélkül. Szabadlábra került volt foglyoktól kaptam leveleket, amelyben leírják lelki szenvedéseiket, kísértéseiket arra, hogy visszatérjenek korábbi életmódjukhoz: Idonként ezek a kísértések olyan erosek lehetnek, hogy tapasztalt lelki vezetés nélkül az ember nem képes megbirkózni a szenvedélyek óriási nyomásával.
Elofordul, hogy a volt foglyok saját hitük kísértésének áldozatává válnak, amely segítségével sok bunös szokást gyoztek le, és saját erejükre kezdenek hagyatkozni, nem pedig Isten kegyelmére és segítségére. A foglyok között lelkipásztori szolgálatot végzo lelkiatyának tudnia kell, hogy az emberek e kategóriája kiszakadt a normális emberi közegbol és szabadlábon is hordozza magával múltjának terhét, amelytol a lelki vezetés mellett csak fokozatosan tud megszabadulni.
Mivel a leggyakrabban Ukrajnából, Oroszországból, Moldáviából és Kazahsztánból származó foglyokkal találkozom, akik beszélnek oroszul, szólni kell még egy problémáról. Jelenleg a börtönökben foleg nem megkeresztelt, vagy megkeresztelt, de egyházi életet egyáltalán nem élt rabok vannak. Nagy részük csak a börtönben tért meg az Úrhoz. Az o lelki fejlodésük számára elsorendu feladat a katekizáció. E rabok gondolkodása és világnézete annak a társadalomnak a terméke, amely nemzedékrol nemzedékre szovjet ideológián nevelkedett. Amikor a totalitarizmus ilyen hosszantartó, hatása már nem csak a világnézet szintjén mutatkozik meg, de az életmód szintjén is. Amikor az emberi lélek, hibás viszonyrendszert alakít ki legfobb céljával kapcsolatban, akkor a lelki élet csak az én önmegerosítésével és öncsalással helyettesítodik. A pap nagyon gyakran szembesül ilyen öncsalással és babonákkal, mágikus gondolkodásmóddal. Isten Igéjének az Egyház üdvösségre vezeto szentségi élete nélküli helyes megértés hiányában ezek az emberek világnézeti arzenáljukban mágikus képzeteket alakítanak ki bizonyos imák, frázisok önmuködo hatásáról, amelyekrol úgy gondolják, hogy segítenek a börtönbol történo gyors kiszabadulásban. A lelkipásztornak a leghatározottabban harcolnia kell ezekkel a „vad képzetekkel” és a fogoly figyelmét folyamatosan arra kell terelnie, a valódi lelki szabadság felé vezeto út önmagunkkal történo valói szembenézésen keresztül, a valódi bunbánaton át vezet az Egyház kegyelmi életében való részvétel által.
A foglyok néha panaszkodnak a papnak a börtönparancsnokság szigorúságára, a vizsgálat objektivitásának hiányára, kérik közbenjárását az igazságszolgáltatás elott. A papnak ezeket a panaszokat türelmesen végig kell hallgatnia, de a beszélgetést mindenképpen a lelkipásztori gondoskodás területére kell terelnie. Emlékeztetni kell a rabot, hogy életünk nem csak saját igazságunk keresése, a saját igazságunk gyakran bunös és részleges, a szabadulás feltétele Isten Igazságának keresése, a belso változás útja.
Az Isten kopogtat az ember szívében kegyelmi ajándékaival és büntetésével is. Ha az ember nem rezdül meg Isten kegyelmének hívására, akkor élete szenvedésekkel, fájdalommal, szerencsétlenséggel teli. Isten kegyelme képes megállítani az ember orült rohanását az életben, csak O képes gondolkodásra késztetni életérol, életútjáról. így történik az egyes ember életében, így zajlik az egyes népek életében is.
Azonban a rabokkal saját szenvedésükrol csak nagy tapintattal és emberi taktussal szabad beszélgetni. Nem szabad elfelejteni, hogy a hamis moralizálás a lelki élet tévútja. Nem szabad ugyanakkor mindenre logikus választ sem adni. Gyakran vannak olyan pillanatok, amikor semmi másra nincs szükség, csak együttérzésre, a szenvedo lélekért mondott oszinte imára, Isten segítségül hívására, hiszen „Jézus Krisztus azért jött e világra, hogy megmentse a bunösöket” (1Tim 1,15). Minden gondolat, amely túlságosan bonyolultan kerül megfogalmazásra, elveszíti tisztaságát, mélységét és hatóerejét.
A börtönviszonyok kényes kérdése: „a gyónási titok”. Gyóntatásra általában a vizsgálótisztek irodájában, látogatási szobákban van lehetoség, a helyiséget a börtönparancsnokság jelöli ki az adott börtönben rendszeres szolgálatot végzo papság (lelkipásztorok, katolikus vagy ortodox papok) számára.
Engem a börtönparancsnokság biztosított arról, hogy azokban a helyiségekben, ahol gyóntatás zajlik, nincsenek lehallgató készülékek. Ezt én közöltem a foglyokkal is és azt ajánlottam, hogy ha nem bízik a parancsnokság szavában, akkor leírhatja buneit egy papírra, amelyet átnézés után rögtön megsemmisítünk. Egyetlen gyónásnak sem volt következménye a vizsgálat menetére.
A pap eredményes szolgálata csak akkor lehetséges, ha tevékenysége iránt a börtönparancsnokság kedvezoen viszonyul. A börtön külön szabályrendszer szerint él, amelynek megsértése komoly következményekkel járhat, bár ezek a szabályok messze nem tökéletesek. A börtönben a személyzet majd mindenütt jelen van, kíséri a papot a kaputól az elítéltig, a parancsnokság dönti el, hogy hol, mikor kivel beszélhet, tarthat-e „vallásos rendezvényt”. Ugyanakkor a parancsnokság elsodleges feladata a nyomozás érdekeinek szem Eközben a személyzet a nyomozás érdekeit tartja szem elott tartása.
Ám gyakran a személyzettel is külön lehetne foglalkozni. Hiszen a nap nagy részét a börtönben töltik ok is. A börtön személyzetének magának is gyakran komoly lelkipásztori segítségre és komoly pszichiátriai rehabilitációra lenne szüksége. Azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy a börtön alkalmazottai nehéz és hálátlan munkát végeznek. Méltók tiszteletünkre és elismerésünkre.
Meg szeretném jegyezni, hogy Magyarországon és majdnem mindig lehetoséget kaptam, hogy találkozzak az elítéltekkel. A börtönök parancsnoksága mindig készségesen fogadott és tisztelettel viseltettek a pap missziója iránt.
Ortodox pap – nagyon ritka jelenség a magyar börtönökben. Ennek persze, részben, az az oka, hogy a magyar börtönökben viszonylag kevés ortodox fogoly van.
Viszont tömegesen vannak jelen a börtönökben a protestánsok és a katolikusok. Közöttük nagyon sok a komolyan elkötelezett és tapasztalt pap, lelkipásztor és világi. El lehet mondani, hogy méltón képviselik a keresztény tanúságtételt ezen a helyen.
A protestánsok, általában igyekeznek minél több cellába bejutni, ahol szétosztják az Evangéliumot és könyveiket és igyekeznek a leheto legrövidebb ido alatt a foglyot saját világnézetüknek megnyerni. Ez természetesen eltér attól a fokozatos elmélyülés útjától, amelyet a szent atyák hagyományára támaszkodó Ortodoxia vall. Aki misztikus mélységet keres és az oszinte, józan lelki élet útjára akar lépni, az megtalálja az utat Krisztushoz a börtönben is.
Beszámolóm végén elmondhatom, hogy saját személyes tapasztalatomból gyozodtem meg arról, hogy ahol már nincs Isten, nincs ember sem. Isten képmásának elveszítése nagyon hamar az ember képmásának elvesztéséhez vezet, elemberteleníti a világot, növeli annak „megszállottságát”.